A kilencvenes évekre szinte minden tabu ledőlni látszik, ami évtizedeken át a vászon szabadságát korlátozta. Továbbra is működik ugyan a cenzúra, de egyre kevésbé hatékonyan. A nyolvanas években feltűnt az áj világpusztító kórság, a HIV-vírus, melynek hatását gyakran a középkori, végitéletként is értelmezett pestisjárványokéhoz hasonlítják. Ez a szexuális úton terjedő, etikai kérdéseket is felvető betegség, még mindig problematikus témának számít a mozi világában.

Az annak idején nagy sikerű, halálos betegséget a központba állító érzelmes filmek (Love Story) esetében más volt a helyzet. Az AIDS-et, annak ellenére, hogy heteroszexuálisok között is egyre nagyobb arányban terjed, még mindig buzipestisként tartja számon a korlátolt köztudat. Aki elkapja, maga kereste a bajt, ezért megérdemli a sorsát, és nem tarthat számot az együttérzésre. A 60-as és 70-es évek szexuális szabadságát tekintik bűnösnek a vírus elterjedésében, a jobb-oldali erők, meg is próbálták kihasználni ezt az álláspontot. Az AIDS nem tűntethető fel romantikus vagy patetikus színben, s egy AIDS-témájú filmben szó nem lehet happy endről. Manapság már egy rákos főhős sem hoz akkora bevételt, mint régen, így hát megérthetjük a nagy stúdiók aggodalmát. Az ideális férfihős Rock Hudson és Brad Davis halála rettegéssel töltötte el a promiszkuis Hollywoodot.

 

A nyolcvanas évek közepén tűnt fel az első AIDS-szel foglalkozó film, egyenlőre csak tévében. A Korai fagy (1985) közismert színészeket vonultatott fel (Aidan Quinn, Gena Rowlands és Ben Gazzara), hogy ezt a veszélyes témát a szappanoperához szokott fogyasztók számára is elfogadhatóvá tegye. Ez a rendkívül felületes, sekélyes film a témát tekintve mégis úttörő vállalkozás volt. Az amerikai független filmesek mindig megelőzték Hollywoodot a kényes témák felvállalásában. A szintén 85-ös Buddies, a 86-ban készült As Is vagy a Parting Glances (Steve Buscemi a fertőzött ex-barát szerepében) nyíltan és őszintén beszélt a betegségről. Persze csak korlátozott számú közönség számára. Az 1990-ben készült Longtime Companion talán mindeddig a legmegrendítőbb feldolgozás.

A nagy áttörés '94-ben következett be, amikor hosszas vita után egy hollywoodi megastúdió - vállalva a kockázatot - Jonathan Demme rendezésében bemutatta az első nagyközönségnek szánt, az AIDS témájával foglalkozó filmet, a Philadelphiát. Persze gondosan előkészített mindent, s a főhős szerepére egy mindenki által szeretett, kedves amerikai fiút választottak, Tom Hanks-et, nehogy a közönség undorodjon az AIDS-es buzitól. A Philadelphia hatalmas filmsiker és nem utolsó sorban kasszasiker lett. Rendkívül ügyes propagandafilmet készítettek pontosan kiszámított hatásokal. A film mindössze csak ennyi, de Hollywoodban ez sem kevés. Azóta bátrabbak lettek, s többen is terveztek filmet e témában Oliver Stone-tól Coppoláig, Barbara Streisandtól Steven Seagalig. 1996-ban izgalmas dokumentumkrimi készült És a zenekar tovább játszik címmel az AIDS korai éveiben történt kutatásokról, melyhez nem kisebb sztárok adták nevüket a mellékszerepekben, mint Richard Gere, Matthew Modine, Phil Collins, Steve Martin vagy Anjelica Huston.

 

A másik téma szintén összefügg az AIDS-el, a drog. Erről a nem kevésbé kényes problémáról sokkal több filmben esett szó. A Trainspotting rohamosan leépülő figurája, Tommy, vagy Larry Flint, a provokátorban bravúros szerepet vállaló Courtney Love alias Flintné sorsa más dimenziókban érinti a témát. Úgy tűnik, a drogot könnyebb felvállalni, mint a homoszexualitást. Végül is nehezen születnek meg az igazi filmek a halálos kórról, mely a XX. század végének emberét fenyegeti. Talán a bátorságban van a hiány, talán az érintettség túl közeli. Talán idő kell hozzá, hogy feldolgozzuk korunk e végzetes csapását.

Vissza

 

 

Imru's Production 1998. All Rights Reserved