Mai rohanó világunkban
az Internet segítségével szinte minden számítógéphez szükséges program
elérhető.Vannak, akik a Játékokra specializálódtak, vannak, akik a felhasználói
programokat szeretik. Vannak, akik szabadon felhasználható programokkal
is megelégednek, vannak, akiknek csak illegális programok jöhetnek számításba.
Ezekkel dolgokkal
honlapkészítés szempontjából, csak akkor érdemes foglalkozni, ha állandóan
van időnk vadászni az egyre újabb és újabb programokra.Vannak
azonban olyan programok is, melyek örökzöldek, és megéri velük bármikor
foglalkozni, mert azok elnyűhetetlenek. Ilyen programból kevés van a
világon, de szerencsére még van belőlük.
E részben ezekkel
a programokkal foglalkozom.

 |
Tamagochi Birka |
 |
Elsőként a már talán
kissé idejét (és divatját) múlt tamaguchi programról essen szó, mely
mégis megérdemli, hogy bekerüljön kedvenc programjaim közé.
Ezt a birkát a tamaguchi
a gépekkel ellentétben nem kell etetni, és nem is hal meg. Egyszerűen
csak van, béget, ide oda mászkál, és szórakoztatja azt, aki betölti.
Hogy éljen, nem
kell hozzá más, mint hogy elindítsd. Ezután önálló életre kell. Megmássza
az ablakokat a képernyőn. Lezuhan, megfürdik, virágot ültet, meteorként
működik, de nem szeretném lelőni az összes poént, inkább azt ajánlom,
hogy próbáld ki!
Letöltés

 |
Terep 2 |
 |
A Terep2 egyszerűsége
ellenére a kedvenc játékom. Annyira idióta játék, hogy az már szinte
tökéletes. Van négy autó, melyeket egy terepasztalon tud az ember tologatni.
Tulajdonképpen célját tekintve, semmi értelme.
Mindezek ellenére
jól kidolgozott a program. Oly élethű, és olyan nyugtató, amikor az
ember játszik vele, hogy nem hagyhattam ki a felsorolásból.
A játék Beta verzió,
ami azt jelenti, hogy ez még nem a tökéletes, végső verzió.
Nagyon remélem,
hogy hamarosan elkészül.
Letöltés
 |
Robinson Crusoe Képernyővédő |
 |
Programjaim közül
a legérdekesebb ez a képernyővédő, mely a gyűjtők egy igazi gyöngyszeme. Azért tetszik
annyira, mert sokszínűsége még ma is tud meglepetést okozni. Az egyetlen
képernyővédő, melynek elmesélhető története van. Egy emberről szól,
aki lehet akár Robinson Crusoe is, aki egy szigeten reked, és szerencsétlenül
próbál onnan elmenekülni. Próbálkozásai teljesen reménytelenek.
Mindig mással és
mással próbálkozik.... sikertelenül. Remélem Nektek is annyira tetszik
majd, mint nekem! A program két részből áll, mert a szolgáltató miatt
ketté kellett darabolnom. Miután letöltötted a két részt, a program
önkicsomagoló.
Nagyon sajnálom, de a szolgáltató büntetése miatt a fájlok nem elérhetőek. (Bocs) Ha nagyon szükséged lenne rá, kérlek keress meg személyesen.

 |
Webshots
háttérkép cserélgető és képek |
 |
A negyedik dolog,
amit közre szeretnék adni, és letölthető, az a kedvenc háttérkép szabályzó
programom, és a hozzá csatolt kedvenc háttérképeim. Több hónapos gyűjtésem
van benne. A képeket több témára bontottam attól függően, hogy mit ábrázol.
Gyönyörű képek a világ minden részéről.
Miután telepítetted
a programot, a program weblapjáról újabb és újabb képeket tölthetsz
le naponta. Ízlésed szerint variálva azokat, hiszen naponta több témában
ajánl fel képeket, és elég csak azt letölteni, ami tetszik neked. A
program ingyenes, de regisztrálhatod is magad.
A program pontos
installálását megtalálod a honlapon, és csak a weblap címét adom meg
neked, onnan letöltheted. Ha ez megvan, töltsd le a képeket innen, és
rakd a Program Files\Webshots\Collections könyvtárba. Onnantól kezdve
látni fogod a képeket. Ezeket a képeket csak ezzel a nézegetővel tudod
megnézni.
Webshots
program letöltése
Animals - Állatok.wbc
Flowers
& Gardens - Növények I.wbc
Flowers
& Gardens - Növények II.wbc
Nature Scenes -
Erdő.wbc
Nature Scenes
- Felhők.wbc
Nature Scenes
- Naplemente.wbc
Nature
Scenes - Őszi Színek I.wbc
Nature
Scenes - Őszi színek II.wbc
Nature Scenes
- Sivatagok I.wbc
Nature Scenes
- Sivatagok II.wbc
Nature Scenes
- Tavak I.wbc
Nature Scenes
- Tavak II.wbc
Nature
Scenes - Téli Képek I.wbc
Nature
Scenes - Téli Képek II.wbc
Nature Scenes
- Tenger I.wbc
Nature Scenes
- Tenger II.wbc
Nature Scenes
- Trópus I.wbc
Nature Scenes
- Trópus II.wbc
Nature Scenes
- Trópus III.wbc
Nature
Scenes - Vízesés I.wbc
Nature
Scenes - Vízesés II.wbc
Space - Űr.wbc
Travel - Építmények
I.wbc
Travel - Építmények
II.wbc
Travel -
Építmények III.wbc

 |
A programok, amelyeket kedvelek |
 |
A következőkben
szeretnék kiemelni pár programot, amiket mindenkinek a figyelmébe ajánlok.
Ezeket használom én is - amíg le nem jár a próbaidő :)) - Szerintem
ezek a kilencvenes évek végének legnagyszerűbb találmányai, és viszonylag
függetlenek Bill Gatestől. Témákra osztva csak párat említek meg. Ezeket
nem az én honlapomról tudod letölteni, hanem más honlapokról.
Webszerkesztő
- Macromedia
Dreamweaver - Álomhód. Szerintem a legkényelmesebb honlapkészítő.
Vannak, akik másra esküsznek, szerintem sok jó tulajdonsága van, és
gyorsan, praktikusan lehet vele megjeleníteni. Újabb és újabb verziója
mindig tartogat valami meglepetést. Egyszerre több honlapot is lehet
vele módosítani. Ha például ki szeretnél cserélni egy szót, vagy például
az e-mail címed az összes lapon, egyszerűen megteheted.
Levelező
- The Bat!
- A denevér. Nagyon szívós program, ami most már magyar nyelvű is, és
megvásárolhatod forintért is, ha úgy gondolod, hogy megveszed. Előre
gyártott sablon kereteket tudsz készíteni, és jópofa szövegeket tudsz
szúrni véletlenszerűen a leveleidbe. A beérkezett vírusok az Outlook
Expressel ellentétben nem hatnak a gépedre. Gyors és praktikus elrendezés,
levéltitkosítás és levélszűrő, valamint helyesírás ellenőrző, ami a
kényelmet szolgálja.
Fájlkezelő
- Total Commander - Totális megszokás
a Norton Commander után. Egy ideig Windows Commander volt a neve, de
Bill Gatesnek ez sem tetszett, így nevet kellett változtatnia. Aki nem
szokott a Windowsba beépített fájlkezelőhöz egy nagyszerű lehetőség
a gyors és átlátható fájlkezelésre. Szerintem nem is szorul a használata
hosszabb magyarázatra. Szintén megvásárolható Forintért is.
Zenelejátszó
- Winamp - Elengedhetetlen kelléke
egy számítógépnek, főleg ha valaki szereti a zenéket, és életének a
részét képezi a muzsika.
Távirányító
- Remote Administrator - Nagyon
hasznos és szerintem nagyon ötletes találmány. Célja, hogy az egyik
számítógéppel a másik számítógépet irányítsuk. Segítségével az irányított
számítógép képernyőjét látjuk és olyan mintha saját gépünket irányítanánk,
csak távirányításban. Windows XP rendszerben alapértelmezésből megtalálható,
mint segédeszköz.
Kommunikátor
- MSN Messenger - Itt van
végre egy Bill Gates termék, ami dícséretet érdemel. No persze nem a
"szuper biztonságáért", hanem azért mert könnyű a kezelése
(még az anyukám is megtanulta) és a legtöbben ismerik. Ha utazom mindig
ezt a programot használom az "élő" kapcsolattartásra.
Képnézegető - Picasa - Digitális fényképezőgépemmel sok képet csinálok és eddig problémát jelentett az áttekinthetőség. Eddig ACDSee-t használtam, de így csak egy-egy könyvtárba tudtam beletekinteni. A Picasa lehetőséget ad, hogy az összes meglévő képet időrendi sorrendbe téve együtt lásd. Annak ellenére, hogy a program még gyermekcipőben jár (1.5-ös verzió), nagyon egyszerű a használata és igen könnyedén lehet a képeket e-mailhez csatolni úgy, hogy a program át is méretezi neked. A másik nagyszerű tulajdonsága, hogy előre készíthetsz sablonokat, melyekkel az előre bekészített képeket másodpercek alatt webes formátumúvá varázsolhatod (árnyékolással együtt) az előre beprogramozott sablon alapján.
Képernyővédő - Webshots- Egy nagyszerű kis program, mellyel naponta új képernyővédőt tölthetsz le magadnak több témakörből válogatva. Pár hónap után több száz képből válogathatsz. Az ingyenes verzióban naponta mindössze 5 képet tölthetsz le és egyre inkább szűkitik a jogaid, de én még mindig említése méltónak találom. Részletesen a programról fentebb olvashatsz.
Időjárás - Weather Watcher - Ez a kis programocska minden az időjárással kapcsolatos igényed kielégíti. A jobb alsó sarokban megjeleníti a városod, illetve a hozzád legközelebb eső város időjárását, a hőmérsékletet a páratartalmat, műholdképet és sok egyéb érdekes dolgot. A program teljesen ingyenes.
|