Amit kínáról tudni kell 03.


Repülőtér (Peking)

 
Kína felülről
Peking repülőtere az előzetes várakozásaim és elképzeléseim miatt, meglepett. Nem túl nagy és jól lehet benne tájékozódni. Bár nem az általam eddig látott legszebb és legmodernebb repülőtér, mégis az országról alkotott első benyomásaim jók voltak. Sajnos itt is érvényesül a fő szabály: Az ember az első pillanatokban nem tudja, hogyan jusson ki belőle, pedig végül is nem olyan nehéz. Csak követni kell az angol feliratot: Shuttle Bus”. Közben arra is figyelni kell, hogy mi az úti célunk. A város sok pontja elérhető mini busszal. Én eddig csak a Repülőtér-Xidan útvonalon közlekedő buszt vettem igénybe. Xidan Peking központja, nem messze fekszik a Tian An Men tértől. Innen metróval bármerre el lehet jutni. Egy másik járat a Nemzetközi Hotelnél tesz le (International Hotel). Egy dolog biztos: taxit nem érdemes igénybe venni. Főleg azoknak a taxisofőröknek a szolgáltatásait kell elutasítani, akik már az épületen belül próbálnak utasokat szerezni. A repülőtérről a városba 80-90 jüanért visz el a taxi, ebben az árban benne van a reptéri gyorsút díja is. Olcsóbb mini busszal bejutni a városba. Budapesttel ellentétben a repülőtér és a város közt nincs tömegközlekedés.
Fontos információ a pekingi repülőtérrel kapcsolatban, hogy az országot elhagyva speciális illetéket, reptéri adót kell fizetni, mely elég nagy összeg. A legutolsó ismert adatok szerint ez 90 jüan. Ha azt tervezzük, hogy elhagyjuk az országot, kellemetlen, ha erre nem gondolunk.  

Közlekedés Pekingben


Pekingben busszal, metróval, trolibusszal, legális taxival és illegális taxival is közlekedhetünk.
Kína felülről

Buszok

A buszok igen misztikusak, nem igazán lehet tudni, hogy honnan indulnak és hová tartanak. Érdemes azonban kitapasztalni a buszjáratokat, megkeresni az összefüggéseket, mert így olcsóbban utazhatunk. Pekingben mindenféle busz megtalálható. Az „alig megy” és „sokszor lerobban” típusútól kezdve, a „De jó lenne, ha Magyarországon is lenne ilyen” buszig minden előfordul. Az újabbakon általában már TV készülék is van, amelyben a műsor élő, csak erre a célra sugárzott program, természetesen sok-sok reklámmal. Most nézzük, milyen buszokat érdemes egy átlagos turistának igénybe venni!
Magántársaságok
Pekingben már léteznek magánkézben lévő, buszokat üzemeltető cégek. Az általuk működtetett buszokat onnan lehet megismerni, hogy általában ötszázon felüli a számozásuk. A turisták szempontjából a magánkézben levő buszok nem különböznek az állam által üzemeltetett buszoktól, mert nagyjából mindenhol egy jüan a tarifa. Különbség csak a légkondicionált buszok esetében van, itt előfordul, hogy egy útért akár 4-5 jüant is elkérnek. Vannak a zsúfolt állami járatokat pótló mikrobuszok, melyeket szintén magánvállalkozások üzemeltetnek. Például a 386-os buszjárattal azonos utat jár be a 22-es mikrobusz, de erre vigyázni kell, mert hosszabb távon már drágább, mint a 386-os. A magánkézben lévő buszokon a bérletek nem érvényesek, ezért ezek nem olyan zsúfoltak.

Metró

Pekingi metró
A metrót az olimpiára nagy ütemben fejlesztik, korszerűsítik. A két fő vonala van, a kék és a piros metró.
A piros egy hosszú egyenes vonal és érinti a város központját, a Tian An Men teret, Xidant, amely egy nagy piac és bevásárló központ, valamint ezen a vonalon van a Bank of China központi épülete is. Szintén ezen a metróvonalon található a turisták legkedveltebb piaca, a „Selyem piac”, valamint a legkedveltebb sétálóutca, Peking szíve, a Wanfujing is. A piros metróvonalon több mint másfél órán át lehet utazni megállás nélkül.
A kék vonal egy 45 perc alatt körbe járó vonal. A kocsik körbe-körbe mennek megállás nélkül. Ahogy Budapesten, Pekingben is este 11 óra körül indul az utolsó kör, az első pedig hajnali 6-kor. A kék vonal érinti a pekingi központi pályaudvart, valamint a vízumügyeket intéző hivatal, a Entry- and Exit Office is ezen a vonalon található. A két vonal két ponton találkozik egymással. Az átszállás benne van a jegy árában, mely a jelen esetben 3 jüan.
A legnépszerűbb még mindig a bicikli
A 13-as számmal jelzett, sárga vonallal rajzolt metró Peking északi területén halad és egy nagy félkört tesz meg. Ez tulajdonképpen nem is metró, hanem magasvasút és Peking külvárosában közlekedik. A tarifa a sárga vonalon is 3 jüan, de itt a kék vonalat elhagyva újból kell fizetni.
A metrón sok az újságárus, és gyakran találkozhatunk kéregetőkkel is. Érdekes jelenség a metrón való közlekedésben, melyet eddig sehol másutt nem tapasztaltam, hogy az emberek egyszerűen nem engedik kiszállni a többieket. Ahogy nyílik az ajtó, a kocsiban lévők kifelé nyomnak mindenkit, a felszállni igyekvők pedig befelé. Így aztán gyakran patthelyzet alakul ki. Se ki, se be. A metró maga egyébként tiszta és jól karban tartott, a budapestihez nagyon hasonló. Sanghajban a metrórendszer bonyolultabb, modernebb és drágább.

Troli

A trolikkal kapcsolatban csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Sok troli nagyon hasonlít a buszra, és a számozásuk is hasonló. Van például 105-ös busz és 105-ös troli is, a kettő egy ideig egy vonalon halad. Figyelni kell, melyikre szállunk fel. Ha a trolira szállunk busz helyett, vagy fordítva könnyen bajba kerülhetünk.
Motoros taxi

Legális taxi

Pekingben kétfajta legális taxi van. A kilométerenként 1,2 jüanos olcsóbb, légkondicionáló nélküli, és az 1,6 jüanos légkondicionált taxi, melyben a hűtő-fütő szerkezet nem mindig működik. Ennek oka, hogy a sofőrök spórolnak a benzinnel. Az olcsóbb taxi 10 jüanról kezdi a számlálást. Ha az ember csak egy sarkot megy akkor is tíz jüant fizet. A drágább taxi 0,0-nál kezd, és azonnal számlál. Ezt rövidtávra érdemes igénybe venni. Az éjszakai tarifa mindkét taxi esetében magasabb.
Érdekes jelenség a sofőr elkülönítése. A legtöbb és főleg olcsóbb taxikban elég bizarr módon a sofőrök ráccsal vannak elválasztva az utastól. A rács miatt sokszor nem is nagyon lehet elférni a taxiban.

Illegális taxi

Az illegális taxik főleg a külvárosban divatosak. Ezekben nincs taximéter, az ár pedig megegyezés kérdése. Az alapár általában 10 jüan, ezért a körzetben bármerre elvisznek. A repülőtérre olcsóbban ki lehet jutni ezekkel a taxikkal. Nem nehéz észrevenni őket. Nappal, ha valaki csak nézelődik vagy úgy néz ki, mintha tanácstalan lenne merre is kell mennie, az illegális taxisok rádudálnak, éjjel pedig egy világító figurával jelzik, hogy melyik személyautó a taxi.
Szeretnék még beszélni a nem hagyományos taxikról is, melyekkel főleg a külvárosban találkozhatnak a turisták. Vannak a háromkerekű motorok, ezek általában a mozgássérült embereknek adnak munkát. Én főleg ezért szoktam igénybe venni ezt a szolgáltatást, ha netán sürgősen taxira van szükségem. A háromkerekű fedett taxik alapára a körzetben 3 jüan, de egyébként megegyezés szerinti.
Léteznek még a kétkerekű motoros taxik, melyeknek szintén 3 jüan az alapára.
Ezeken kívül van még a lábbal hajtott, biciklire épülő taxi. Ha nem szeretnénk rosszul járni, ezeket semmiképpen ne vegyük igénybe a belvárosban. A belvárosi biciklis taxisok a kezdő és gazdag amerikai turistákra szakosodtak. Egy-egy fuvarért 300 vagy még több jüant is elkérnek. Ezeket a taxisokat onnan lehet felismerni, hogy erőszakosan ajánlják járművüket, és sokan a jobb üzlet reményében már angolul is megtanultak, és ezen a nyelven kínálják szolgáltatásukat.

Távolsági közlekedés


A távolsági közlekedés is sokfajta lehetőséget kínál a turistáknak. Léteznek olyan közlekedési módok, melyek nálunk is megszokottak, és vannak olyanok, melyek Magyarországon nem is léteznek.
A közlekedési eszközök közül hosszabb távra a belföldi repülőjáratokat említeném, mint a leggyorsabb lehetőséget eljutni az egyik pontról a másikra. Ez nem drágább, mint otthon Európában, de én mégsem használtam a közlekedésnek ezt a módját Kínán belül.
Az általam legtöbbet használt, és a kínaiak körében is a legnépszerűbb közlekedési eszköz, a vonat. A turisták számára nagyon praktikus, hiszen a hosszú vonatút jó lehetőség az ország megismerésére. Használata nem olyan egyszerű, mint Magyarországon.
Hosszabb távra utaztam már busszal is. A közlekedésnek ez a módja kevésbé kényelmes, de kiegészíti a vonatközlekedést. A távolsági buszokból is többfajta létezik.
Az autóbérlés még nem terjed el Kínában. A legtöbben, akik autózni szeretnének, saját autót vesznek. Sajnos ezen a téren sincs sok tapasztalatom, ezért ebben nem tudok segíteni a leendő, Kínába látogató magyar turistáknak.
Kínai vonat kívülről

Vonatok

Térjünk vissza a legnépszerűbb közlekedési eszközre, a vonatra. Kínában nagyjából mindenhova el lehet jutni vonattal. „Ahova nem vezet vonatút, oda nem érdemes elmenni” - mondják ők. Ez nagyjából fedi is az igazságot. Mielőtt idejöttem, tartottam a kínai vonatozás gondolatától. Ha belegondolunk abba, hogy Magyarországon is mennyi információra van szükségünk egy vonatút lebonyolítására, akkor érthető a problémám lényege. Tudnunk kell először is, hogy hova megyünk. Melyik pályaudvarról kell indulnunk. Mikor? Milyen osztályra vegyünk jegyet. És sokszor azt is, hogy mikor kell leszállni. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása még Magyarországon is problémát okozhat, nemhogy egy olyan országban, ahol nem ismerjük a nyelvet, nem tudunk olvasni és senki nem ért meg bennünket.
Félelmeim be is igazolódtak. Tényleg nem túl egyszerű saját szervezésben utazgatni Kínában. Azért mondom, hogy saját szervezésben, mert bármely hostel nagyon szívesen megtervezi és szervezi utunkat, de ezért bizony igen kemény pénzeket kell fizetni. A minimum, amit egy vonatjegy-foglalásért ki kell adni, 40 jüan, de akár 80 jüant is elkérhetnek. Így tehát, ha az utazó egyetemista, és olcsóbban szeretné megismerni az országot, maga szervezi az útját, és maga szerzi meg a vonatjegyét.
Vonatjegyet nemcsak a vasútállomáson lehet venni Kínában, hanem kisebb jegyirodákban is. Onnan lehet felismerni őket, hogy a Kínai Állami Vasút címere díszeleg rajtuk. Itt csak 5 jüan pluszt kell ráfizetni a jegyre, de ez megéri, hiszen eljutni az állomásra minimum 6 jüanba kerül, ha az ember metróval közlekedik.
A jegyvásárláskor sok mindent kellene közölnünk ahhoz, hogy megszerezhessük álmaink vonatjegyét. Én még félév itt tartózkodás után sem tudok magamnak segítség nélkül tikettet venni. Ilyenkor a papírmódszert alkalmazom. Egy angolul tudó ismerőssel leíratom minden kívánságom egy papírra kínai jelekkel, és csak a cetlit nyújtom be az ablakon. Ez a módszer azonban csak addig működik, amíg nincs probléma a kívánságaimmal. Például ha már nincs az adott napra olyan jegy, amilyet szeretnék, akkor megáll a kommunikáció, és maximum annyi történik, hogy az eladó valami szöveget rábiggyeszt a cetlinkre, aztán kereshetünk megint valakit, aki fordít nekünk.
Szóval, ha utazni szeretnénk valahova a következőkről érdemes érdeklődni:
Hard Sleep belülről
Úti cél: Miután kijelöltük az úti célunkat magyarul vagy angolul, meg kell tudnunk, hogy milyen messze van. A távolságot Kínában nem kilométerben mérik, hanem vonatórában. Ha valaki megkérdezi tőlem, milyen messze van Sanghaj Pekingtől, akkor egyszerűen csak azt mondom, hogy 12 órára, Xi’an 14 órára, Hongkong több mint 24 órára és így tovább. Ha ezt megtudtunk, akkor azt is tudjuk, hogy mikor induljunk. Úgy érdemes időzíteni, hogy pont reggelre érjünk oda, és akkor a szállásra sem kell költenünk, mert a legtöbb vonat olyan kényelmes, hogy éjszakai szállásnak is megfelel. Úti célokról és távolságokról az Interneten több helyen is lehet tájékozódni. Arra azonban oda kell figyelni, hogy az adatokat nem minden oldalon frissítik.
Osztály: Magyarországgal ellentétben Kínában nemcsak első- és másodosztály létezik, hanem még legalább további négy. A legelegánsabb, legkényelmesebb és legdrágább lehetőség a „Soft Sleeper”, azaz az első osztályú alvó kabin, ahol négy utas utazik egy fülkében, és mindenkinek külön ágya van. A felső ágy kicsivel olcsóbb az alsónál. Ezek a kabinok igen komfortosak. Frissen mosott ágynemű, forró víz, törülköző és fogas vár bennünket. A kabint zárni lehet, és csak a kalauz tudja kinyitni. Az utazásnak ez a módja árban megközelíti a repülővel való utazás költségeit, de az is előfordulhat, hogy repülővel olcsóbb utazni, mint „Soft Sleeper”-rel.
Az alvó másodosztály, angolul „Hard Sleeper”, már barátibb áron vehető igénybe. Kényelmi szintje majdnem megegyezik a „Soft Sleeper”-ével, a törülközőt, a vállfát és a fülke zárhatóságát leszámítva. A „Hard Sleeper” alvóhelyek ugyanis nem kabinok, hanem inkább cellák és nyitottak. Itt nagy a zaj. Fél tíz után, amikor takarodó van és lekapcsolják a villanyokat, már nyugodtan lehet pihenni, hiszen ilyenkor mindenki nyugovóra tér. Az utazó kínaiak legnagyobb része azonban pontban reggel hatkor felkel, ezután ezen az osztályon már nem lehet aludni. Az ember úgy gondolná, hogy ez a nagy nyitottság veszélyeket rejt magában. Valóban nagyobb az esélye, hogy az turistát kirabolják, de erre az utazásaim során még nem volt példa. Érdemes azonban az értékeinket a fejünk alá rakni.
Hard Sleeper (Másodosztály)
A „Soft Seat”, azaz a puha ülőkés osztály nem túl gyakori Kínában. Peking és Sanghaj között hallottam róla. Ez egy viszonylag kényelmes, alvásra majdnem alkalmas karfás szék, ahol mindenkinek megvan a lehetősége, hogy az asztalra hajtsa a fejét.
A legolcsóbb lehetőség az úgynevezett „Hard Seat”, azaz a kemény ülőkés osztály, ami a legkényelmetlenebb, de a legnépszerűbb is. A legtöbb kínai így utazik, mert számukra a többi osztály megfizethetetlen. Itt közel érezhetjük magunkat a kínai emberekhez. Ezen osztályon volt életem egyik legborzasztóbb utazási élménye. Szeretném, ha elképzelnék azt a helyzetet, hogy a 6-os villamoson reggeli csúcsban 26 órát kell eltölteni azzal fűszerezve, hogy az emberek mellettünk dohányoznak, a hamut a földre szórják, majd ráköpnek, és persze szemetelnek, és egy idő után nyálas szeméthegyen érzik magunkat. Ha elképzelték, akkor tudják, hogy mit éltem át.
A fent leírt helyzet persze nem mindenhol általános Kínában. Ezt az élményt Belső-Mongólia és Xi’an között sikerült átélnem egy 26 órás vonatút során, és nem azért, mert olcsón szerettem volna utazni, hanem azért, mert egyszerűen nem volt máshol hely. Később a Xi’an Peking között utam már sokkal barátságosabb volt ugyanezen az osztályon. Ez a járat már modernebb volt, kétemeletes vagonokkal, légkondicionálóval és kultúrált környezettel.z


Buszok

Buszokkal nem volt túl sok dolgom eddig, de érdemes mégis megemlíteni, mint utazási lehetőséget, mert néha ez is számításba jöhet. A buszos utazás kevésbé szervezett, mint a vonattal való közlekedés. Az ár nem fixált és jobban utána kell járni a kiválasztott cél alapján a lehetőségeknek. Kínában, úgy vettem észre, nincsenek államilag finanszírozott buszjáratok, úgy mint a vasútnál, éppen ezért lehet alkudni.
Soft Sleeper (Elsőosztály)
Többféle busz létezik. Létezik a Magyarországon hagyományosnak számító ülő busz, és a Magyarországon egyáltalán nem használt fekvő busz. Az ülő busz rövidebb távon közlekedik. Ha csak pár órára van kiválasztott úti célunk, azaz kevesebb, mint 24 órára, akkor ezt a lehetőséget kínálják. Hosszabb utakra a fekvőhelyekkel felszerelt buszokkal utaznak az emberek. Az, hogy fekvőhelyek vannak a buszon, közel sem jelenti azt, hogy aludni is lehet. Az utak minősége ugyanis elég rossz, ezért az alvásra csak két nagyobb huppanó között van lehetőségek, vagy akkor, ha már hulla fáradtak vagyunk. A buszjegy, még alku után sem sokkal olcsóbb a vonatjegynél, de néha kifoghatunk igen jó ajánlatot is. Ezért érdemes utunk során mindig megkérdezni a buszjegyek árát is, de először feltétlenül a vonatokról érdeklődjünk. Busszal olyan helyekre érdemes utazni, amelyet nehéz vonattal megközelíteni.
A buszok általában igen kényelmesek, és egészségügyi szükségleteink kielégítésére több pihenőt is tartanak. Minden magára valamit adó buszon van VCD, jobb esetben DVD lejátszó. A külföldi turistának az okozhat problémát, hogy a helybéli utazók kényelmét szolgálva általában kínai szinkronnal amerikai filmeket vetítenek, sajnos nem feliratosokat. Ez persze a mi szempontunkból kifejezetten hátrány.
<< Vissza az előző oldalra | Következő oldal >>

Hírek

Holnap napja lesz.





2008.09.01

Megnősültem. Pontosabban első fordulón túl vagyok. Thaiföldön volt a szertartás, melyről videókat és sok, sok fényképet készítettünk, melyet le is tölthetsz.

2007.10.13

Nagyon röstellem, hogy már régebben tönkre ment a fotóalbumom és azóta nem változott semmi, de mostanában nincs időm semmire. Benyeltek a dolgos hétköznapok!

2007.05.01

Végre sikerült feltennem a már jópár hónapja kész videomixem a honlapomra. Ha tetszett, mindenképpen írj a vendégkönyvembe!

2007.02.19

Ezen a hétvégén farsangon voltunk Kecskeméten. Készítettem pár száz fotót. Én árufeltöltő voltam és egy rövid időre Túró Rudi is.

2007.01.06

Kicsit téliesítettem az oldalt. Ezzel kívánok mindenkinek Nagyon Boldog Új Esztendőt!

2006.08.05

Végre sikerült befejeznem az oldal angol fordítását. Ezentúl majdnem minden oldalam angolul is olvasható.

2006.07.28

Több újítás is történt időközben. A fenti kis kép Kiskőrös jelenlegi időjárását mutatja. Most még nem túl jó minőségű, de a tesztidőszak után tervezek fejlesztést. Szintén újdonság lapomon, hogy felkerült az Internetre édesanyám úti beszámolója Olaszországról. Az film mellett a képekkel illusztrált változatot el is lehet olvasni.

2006.06.06

Sikerült befejeznem az egyetemet. Örömteli ez a számomra. Remélem sikerül egy kicsit több időt fordítanom az elmaradt terveimre az oldallal kapcsolatban. Jópár dolgot szerenék még megvalósítani, amire eddig sajnos nem volt időm. Remélem ezután kicsivel több lesz majd.

2006.02.28

Megújult a fotógalériám. Új, még áttekinthetőbb lett és minden menüpont mellé magyarázat is van. Még nincs 100%-ban kész, de napokon belül elkészülök vele. Így az albumum még több információt nyújt majd utazásodhoz. Ha tetszik, kérlek írj a vendégkönyvembe!

2006.01.29

Felraktam az oldalamra azt a színdarabot, melyben Szilveszterkor szerepeltem. A Jókai vígjáték több, mint egy óra hosszú és az Ismerős szerepét játszom benne. Bár nem vagyok színész, nagyon élveztem. A hang kicsit rossz. A vígjátékot a videó oldalon lehet megtekinteni. Ha tetszik a darab kérlek mindenképpen írj valamit a vendégkönyvembe.

Jelenlegi Online Állapotom: msn status


Ez az oldal utoljára módosítva:
2006. February 11.