"Bella Toszkana"



- Írta és a filmet készítette -
Takács Aranka

Leltár:
Egy csoport - a Bem iskolából
Busz - légkondicionált
Utazás - hosszan
Olaszország - a pizza és a kapucsinó hazája
Toscana - Itália lelke
Garda-tó - Alkony és fények
1 db Ferde-torony - A Csodák terén
1 db Dávid szobor Firenzében
Dómok - minden mennyiségben
Uffizi - Vénusz születése
Verona - a halhatatlan szerelem városa
Kapucsinó - sok
Toszkanai bor - még több
Siena - Piazza del Campo

Rengeteg gondola VelencébenEz hát a leltár, egy utazás legfontosabb elemei. Mindez elcsépeltnek hangzik, ha az ember épp Olaszországban van, és látja, hogy mennyi minden mást is tartogat ez az ország a külföldiek számára. És mi ott voltunk 5 teljes napig.

1A munkahelyi hajrá és a mókuskerék más elemei elfelejtették velünk, hogy mire is vállalkoztunk.
Aztán a hétköznapi taposástól megfáradtan felültünk április 26-án éjjel a buszra, és eszünkbe jutott a tavalyi londoni és a tavaly előtti római utunk, és most vált valósággá, hogy még rengeteg kilométer áll előttünk, hogy eljussunk idei úti célunkhoz Olaszországba, Toszkanába.
Olaszország még mindig gyönyörű, két év óta nem változott semmit. A Garda tó pedig, ahová az esti órákban érkeztünk meg, hááát ezt mindenkinek látni kellene! Gyönyörű, de tényleg!

Egy rövid séta a tóparton, majd irány a szállás.
Ránk fért a pihenés, hogy másnap újult erővel indulhassunk Toszkana felfedezésére.
Pénteken hová is vezethetett első utunk, mint Shakespeare Rómeó és Júliájának városába, Veronába. Az egész város levegőjét időtlen nyugalom, békés csend és emberi melegség hatja át.

2Rójuk az utcákat, az arénáról nehéz megállapítani, kicsi-e, nagy-e, teljesen beékelődik a városközpont házai közé. Csak arra van időnk, hogy körbeszaladjuk, bemenni nincs, méreteit rohanás közben is érzékeljük. Az ellipszis alakú, huszonkétezer nézőt befogadó építmény 152 méter hosszú és 128 méter széles. Gyorsan be is álltunk elé egy fotóra.

Az Adige folyó partján áll a Scaligeriek vára. Nem véletlenül itt épült meg a vár és nem másutt: kitűnő vámszedőhely volt ez, mivel a folyó itt sekélyebb, a gázlókon keresztül keltek át a Brenner-hágó felől érkező kereskedők, a várban ma múzeum található, benne a reneszánsz legnagyobb mestereinek alkotásai.

Utunk következő állomása a veronai dóm, melyet román stílusban kezdtek el építeni, de a gótika jegyében fejeztek be.
Ezután a kovácsoltvas ráccsal körülvett kis térségen a XIII. század végi, XIV. század eleji Scaliger-síremlékeket csodáljuk meg. Ennek a fejedelmi háznak közel másfél száz esztendős uralma alatt virágzott fel Verona. Aztán megérkeztünk a belváros a szívéhez. Innen egy lépésre van a Shakespeare Júliájának erkélye, amit 1940-ben építettek a romantikus lelkületű turista áradat kedvéért.

Akkora itt a sürgés-forgás, hogy csak araszolunk befelé. Az erkély alatt álló Júlia-szobor jobb mellét lassan leamputálja a babona, miszerint aki megérinti, az szerencsés lesz a szerelemben. Ezért korra, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül mindenki végigtapogatja a világirodalom leghíresebb 14 éves szerelmesének mellét.
A ház legérdekesebb részei viszont - legalábbis szerintem - a falak. A bejáratot és az erkélynek valamint a szobornak otthont adó apró belső udvart összekötő folyosó falait a földtől a mennyezetig ti amo, i love you, ich liebe dich, je t' aime feliratok borítják és természetesen a vallomásokhoz tartozó nevek.
Rómeóval azonban nem találkoztunk, pedig ha szembejön velünk, biztosan elkértük volna a telefonszámát. Újra buszra szálltunk, és irány tovább.

Pisában először azt ellenőriztük, hogy valóban ferde-e a torony. Jelentem, tényleg nagyon ferde. A ferde torony, azaz a Campanille, a Dóm híres óratornya, mely a város szélén van, gyönyörű, és ha nem lenne ferde, akkor is Európa egyik legszebbje lenne. Szerintem.
A világ minden táján ismert ferde torony csupán egy a három gyönyörű épület közül, mely a Csodák tere zöld gyepén szikrázik. Mert tényleg szikráznak, annyira fehérek a közeli Carrara márványából készült díszes burkolat miatt. Haladjunk sorba.

Ahogy a térre érkeztünk tőlünk balra található a megkapó és fenséges Battistero, azaz a kör alakú szentély. Az épület 55 méter magas, ami majdnem megegyezik a Ferde Torony magasságával. Kerülete közel 110 méter. Már a számok is magukért beszélnek. A látvány pedig egyenesen lenyűgöző. A szentéllyel szemközt található a Dóm épülete. Építését 1063-ban kezdték el, és az 1100-as évek közepe táján fejezték be.
A dómot megkerülve, teljes pompájában tárul elénk a Ferde Torony látványa. Aki először látja, kétség kívül nem tud biztosan dönteni azon érzései között, hogy ferdébb, vagy egyenesebb annál, mint amire számított. A Piazza dei Miracoli, a csodák tere minden épülete ferde, a homokos talaj miatt, de mégis a Campanille a legferdébb. Már az építése során a 3. emelet előtt elkezdett dőlni, így le is álltak az építkezéssel egy időre. Mégis folytatták aztán egészen a tetejéig így nem szabályos henger, hanem inkább hold alakú lett. Fel lehet rá menni egészen a harangig, de szerintem lentről igazán lélegzetelállító.

A csodás fotók és videó felvételek elkészítése után a nehéz napot kipihenni, a Firenze melletti Montecatini Terme felé vettük az irány, ahol a szállásunk volt.Egy nehéz nap éjszakája után az 5 nap csúcspontja, Firenze volt a célunk.
Az ember csak kapkodja a fejét, hova nézzen, és úgy érzi, évek sem lennének elegendőek, hogy megismerje a várost. Rövid leírást adni épp ezért lehetetlen;
A város a Mediciek idején élte fénykorát és ebből az időből maradt fent a belváros legtöbb híres épülete, temploma. Még belegondolni is merész, hogy ezeken az utcákon sétálgatott Leonardo da Vinci, Michelangelo, Giotto, Ghiberti, Dante és Galilleo Galillei.

A csoport a főtéren kettévált. Akinek volt türelme, beállt az Ufizzi képtár előtt kígyózó sorba, aki inkább a várost szerette volna megismerni, az pedig útra kelt.
A sorban állást választók három órán keresztül araszoltak, hogy megcsodálhassák az itáliai reneszánsz festészet legnagyobb tárházát, ahol találkoztak Giotto, Botticelli, Leonardo, Michelangelo, Raffello, Tiziano, Caravaggio és Tintoretto festményeivel.
Mi a városnézést választók, ahogy a legtöbb turista teszi, a Dómmal kezdtük, melyet egy kis téren beszorítva találunk a belvárosban, így nehéz róla teljes képet készíteni. Az épületegyütteshez tartozik még az óratorony, azaz a Campanille és a keresztelőkápolna, azaz a Battistero.

A dóm méreteivel ma is a világ legnagyobbjai közé tartozik 169 méteres hosszával és 104 méteres szélességével. A korabeli itáliai szokásoknak megfelelően a templomtól külön épült keresztelőkápolna és harangtorony. A Keresztelő Szent János kápolna valószínűleg a legrégebbi épület Firenzében. A Campanile, vagyis a harangtorony 1334. és 1359. között épült Giotto tervei alapján. A gótikus harangtorony magassága 84,7 méter.

A Dóm után tíz turistából kilenc a Piazza della Signoria, Firenze főtere felé veszi az irányt, mely a politikai élet központja volt a Medici-korban és az még ma is az.
Itt áll a Palazzo Vecchio, a város leghíresebb palotája. 1298-ban kezdték építeni gótikus stílusban, de építése - és főleg díszítése - évszázadokig eltartott. A középkor óta városházaként működik. Az erődszerű építmény aszimmetrikusan elhelyezett tornya 94 méter magas.
A várépületre hasonlító Palazzo Vecchio jellegzetes tornya magasan a város fölé emelkedik. A tér egy igazi szabadtéri galéria, mely a város egész történetét bemutatja. A legszembetűnőbb a Neptunusz kút, mely fehér Carrarai márványból készült, bronz szobrait a flamand származású Giambologna készítette.


Balra esik egy másik alkotása, a Medici családból I Cosimo toszkán nagyherceg lovasszobra. A Palazzo Vecchio sarkán látható Donatello oroszlánszobrának másolata, a bejáratánál pedig a Michelangelo híres ‘David’ja, mely azonban csak másolat. Az eredeti az Akadémia épületében található. Oda nem jutottunk el, de nekünk jó volt látni a másolatot is. Jobbra a Loggia árkádjai alatt van pl. a híres firenzei aranyműves Cellini bronz Perzeusza és ‘A szabin nők elrablása’ nevű újabb Giambologna szobor.Ha a Palazzo Vecchio sarkától jobbra, az Arno folyó felé tekintünk, már látjuk a város legtekintélyesebb képtárának, az Uffizi épületének komor falait. S rendszerint a jegypénztárak előtt kígyózó sorokat is.

Ennyi kultúrálódás után kell egy kis kikapcsolódás, romantikázás. Erre kiválóan alkalmas a Ponte Vecchio, vagyis a Régi Híd. A Firenze egyik jelképévé vált híd a legkeskenyebb folyásánál szeli át az Arnó folyót. Ez a város legrégebbi hídja és az egyetlen olyan, amely megmaradt a II. világháborúban. Eredetileg a kovácsok, hentesek, cserzővargák birodalma volt, akik a folyóba dobálták a nem mindig gusztusos hulladékot. A zaj és a bűz miatt a firenzei polgárok gyakorta szidalmazták őket. I. Ferdinando herceg is megelégelhette a dolgot, mert 1593-ban kilakoltatta őket és aranyműveseket, ékszerészeket költöztetett a helyükre, és ettől kezdve ők tartották fenn a hidat és ez ma sincs másképp. Ezen a rövid szakaszon egymást érik az ékszer üzletek, ahol szebbnél szebb drágaságokkal csábítják a turistát, hogy költse a pénzét. Persze, alkudni itt is lehet, érdemes és kötelező!

Velünk nem jártak túl jól a Ponte Vecchió aranyművesei, nem vásároltunk, viszont leérve a hídról a Pitti palota felé vettük az irányt. Az épület homlokzata elég egyszerű, díszítések nélküli, csak a sok ablak oldja egy kicsit a komolyságát, és az előtte levő tér, ahol sok turista megpihen. A bejárat egy belső udvarra vezet, ahonnan a különböző múzeumokba illetve a kertbe juthatunk, de van egy kávézó és kis boltocska is. Nekünk csak arra volt időnk, hogy a Palota Galériát és a királyi lakosztályokat megnézzük, melyek a főbejárata felett találhatók. Fényképezni és videózni nem lehetett, ezért nem tudom önöknek megmutatni mindazt a szépséget, amit a lakosztályok rejtenek, azért ez a néhány fotó talán ad egy ki ízelítőt a felhalmozott értékekről.

A nevezetességek után még jutott egy kis idő arra, hogy a szűk utcákon, hangulatos sikátorokon és tereken ismerkedjünk a hétköznapjait élő Firenzével.A nap azonban Toszkána fővárosának megismerésével még nem ért véget. Szálláshelyünk néhány kilométerre volt Luccától, és úgy gondoltuk, ha már itt vagyunk, nem hagyhatjuk ki, hogy megnézzük a várost. Fáradtak voltunk, éhesek és szomjasak, de a szombati napba még bezsúfoltuk ezt a programot. Mielőtt elindultunk Olaszországba, a meteorológia mind az öt napra felhős időt és esőt jósolt. Mi felszerelkeztünk esernyővel, esőkabáttal, és talán ennek köszönhető, hogy végig kellemes, napos időnk volt, csupán néhány kisebb zápor ijesztgetett bennünket. Luccába menet azonban igazi felhőszakadásban volt részünk. Mire megérkeztünk úti célunkhoz más ismét sütött a nap.

Lucca Pisa és Firenze árnyékában nem vált nagyon ismertté. A középkori hangulatú belvárost egy 4 kilométer hosszú, vaskos téglafal veszi körül, amelyen végig lehet sétálni. Magassága 12 m, és alapjánál ugyanilyen széles, a stratégiailag fontos pontokon 11 bástya erősíti. Ez a tekintélyt parancsoló erődítésfal biztosította évszázadokon keresztül Lucca számára messzemenő függetlenségét, és egyben védte a várost a Serchio folyó áradásakor az árvízkároktól.

A város sokkal nagyobb, mint gondoltuk, autóval, busszal nem lehet a várfalon behajtani, de minden kapu mellett vannak parkolók. Sok nagyon szép romai-pisai stílusú templom van Luccában.
Ott van mindjárt a Dóm, azaz a San Martino templom, melynek homlokzata asszimetrikus, mert helyet biztosít a campanillének, azaz óratoronynak is. 
A San Michele in Foro templom előtt egy ókori római fórum alapjai vannak, ahova minden út befutott, és a templom előtti tér ma is a város szíve. A templom a XII-XIV. században épült, homlokzata nagyon szép márványoszlopokkal tagolt. A csaknem ötven oszlop mindegyike más és más megmunkálású.
A téren található olasz elegáns paloták ma többnyire bankoknak, irodáknak adnak otthont.

Innen a San Frediano templom felé vettük az irányt. A bazilika a 6. századból származik. Ereklyetartó szekrényében Szent Zita, Lucca védőszentjének és a szolgálólányok földi maradványait őrzik. A keskeny homlokzatot Krisztus mennybemenetelét ábrázoló mozaik díszíti.
Egy újabb pihentető éjszaka Montecatini Termében, aztán reggel újult erővel indult a csapat felfedezni Toszkána szépségeit. Ezt volt az utolsó éjszakánk ebben a híres fürdővárosban.

Vasárnapi úti célunk Siena. Mivel valamilyen nagy szabású sportverseny volt a városban, egy az óvárostól messze lévő parkolóban kellett hagynunk a buszt, és a hosszabb gyaloglás után érkeztünk meg a város szélén található San Domenico Templomhoz.
A gabonatárolóra emlékeztető gót templom, melyet 1226-ban kezdtek el építeni, majd 1340-ben épült hozzá a tornya is. Belül található a Szt. Katerina kápolna 1460-ból, melyben egy aranyozott márvány szentségtartóban őrzik a szent fejét. A szent életét ábrázoló freskók az 1500-as években készültek, szép a márványpadlózata is.

Kis, keskeny utcákon, igazi sikátorokon haladtunk tovább. Képzeljük csak el, milyen lehetett ez a XIII. században. Se közműhálózat, se világítás. Megmondom őszintén, nem biztos, hogy sötétedés után ki mertem volna lépni az utcára. Nappal viszont a tömeg hömpölygött végig a kövezett utcákon, árusok siettek a piacra, kereskedők már messziről kiabálva kínálták portékájukat. Jó fantáziával máris visszarepültünk az időben. Akár hiszik, akár nem, nem is kell nagy álmodozónak lenni hozzá. Elég, ha sétálunk.

A szűk sikátorokon végigsétálva lassan meg is érkezünk a város főterére, a Piazza del Campo-ra. A várossal való ismerkedésünk kiindulópontja most a tér lesz. Méretei nem nagyok, de lenyűgöző a kialakítása. A tér fentről nézve leginkább egy girbe-gurba "D" betűre hasonlít. A házak csodálatosak. Álljunk be a terület közepére és nézzünk lassan körbe. Félkörben igazi középkori házak, és a tér burkolata olyan mintha egy hatalmas tengeri kagyló lenne. Tégla borítása mint a kagyló bordázata fut le a közepébe, egyenesen a Palazzo Publico elé. A tér közepén áll a Fonte Gaia, egy XV. században készült szökőkút. Mai burkolata ugyan csak másolat és az eredetit féltve őrzik, de ez a szépségén mit sem változtat. A kút irányából nézve a teret egyértelműen a Palazzo Publico, azaz a városháza és az abból kiemelkedő 102 méter magas, karcsú Torre del Mangia uralja.
A torony a város igazi szimbóluma. Ez talán Olaszország legszebb gótikus épülete.
Ez a legyező alakú tér, a város szíve, ahol a palio, a híres sienai lovasverseny is zajlik. A világ egyik legszebb tere a XII. században épült és felülmúlhatatlan harmóniát sugároz. A tér burkolata 9 gerezdre van felosztva, melyek a városi tanácsot, az úgynevezett Kilencek Tanácsát szimbolizálja. A tér a Palazzo Pubblico fele lejt, vörös téglával van borítva, és szinte minden napszakban turisták heverésznek rajta.

Amennyiben kigyönyörködtük magunkat a középkori városka főterén, haladjunk tovább. Ha szembe állunk a Palazzo Publicoval, úgy tőlünk jobbra egy keskeny beugrót vehetünk észre, rengeteg lépcsővel. Erre vegyük az irányt. Közel száz méter megtétele és jó néhány lépcsőfok után a Dóm alatt találjuk magunkat.
A látvány újból lenyűgöző. A gyönyörű gót katedrális csak a kereszthajója lett volna az eredetileg tervezett óriási templomnak, ha ki nem tör a pestisjárvány, melyben a lakosság egyharmada meghalt. Az egyik legszebb olasz katedrális, mely szinte az egyetlen tisztán gót stílusú az Alpoktól délre. A fekete és fehér márványcsíkokból készült falak és oszlopok magasztosságot sugallnak. Építéséhez sok egyszerű sienai polgár is hozzájárult azzal, hogy a városon kívül található bányából felhozták a nagy fehér és fekete tömböket.

A Dómba nem lehetett bemenni, mert a sportverseny részt vevőinek tartottak misét. Néhány leleményesnek azonban sikerült beosonni.
A városban sétálva mindenhol feltűnnek siena jelképei az állatok, köztük a farkas. Megcsodálhattunk még megannyi középkori villát, palotát. Minden térnek más és más a hangulata. Engedjük szabadjára magunkat és csatangoljunk kicsit csak úgy céltalanul, és ekkor kapjuk a legtökéletesebb képet a legközépkoribb olasz városról.
Siena annyira megragadott bennünket, hogy csak nagy nehézségek árán tudtunk búcsút venni tőle. Egy másik parkolóba kellett volna eljutnunk, amikor is sikerült a szűk utcákban eltévedni. Így még mozgólépcsőzhettünk is lefelé a városból, aztán még felfelé is.

Végül a busz jött értünk, és így sikerült továbbindulnunk San Gimignanoba, talán egész Itália legjobban megőrzött középkori városkájába. Ez az a város, ahol Zefirelli Nap fivér, hold nővér című filmét forgatták, mely Assisi Szent Ferenc életét dolgozza fel.
A tornyok városának, amely az olaszországi világörökség része, 13 bástyáját messziről észreveszi az utazó. A hajdani várból lett városka sikátorszerű utcáin barangolva sok meglepetés vár a látogatóra.  
Ódon kőfalai, szűk utcácskái között az idő múlását kizárólag a hemzsegő turistahad, illetve a megszámlálhatatlan ajándék-áruda mutatja.
A toscanai Manhattan körvonalai 14-54 m magasra törő családi tornyaival már messziről láthatók. A középkorban volt idő, amikor 72 ilyen, egymással vetélkedő családok házait megerősítő lakótorony magasodott a városban.

A tornyok arra a korra emlékeztetnek, amikor a szomszédsággal való pörlekedés mindennaposnak számított, és a házad egyben a várad is volt, a magasabb torony pedig külön pluszpontot jelentett. Lőrésekkel csipkézett paloták, és magasba szárnyaló tornyok veszik körbe a város fontosabb tereit, s a Torre Grossa a legnagyobb mind között, a maga 54 méterével. A román stílusú katedrális, romba dőlt erődök, freskókkal díszített templomok és egy a sienai és a firenzei iskola munkáit kiállító csodálatos múzeum emeli ki e különleges városka báját.

San Gimignano már majdnem giccs: de komolyan. Az útikönyvek is elpirulnak, ha szólni kell róla. A legkisebb városállamról, mely meghatározó politikát vitt a reneszánsz idején. A szembenálló családokról, az ég felé nyomuló híres kéményekről, cselvetésekről és mérgekről, a kövekről, amelyek, ha beszélni tudnának, csak tartani kellene a mikrofonállványt. San Gimignano minden négyzetmétere műemlék, szent ereklye, történelmi hagyomány. Templomok és házak, kertek, és lugasok - ezerévesek mind. Miként a kakasok meg a házőrző ebek. És bizonyos értelemben az emberek is. Hisz jószerivel ugyanazok a családok élnek ma is a régi falak között.A rövid kitérő után ismét buszba ültünk, és elindultunk Velence felé. Utolsó esti szállásunk Jesolóban, a tengerparton volt. Késő este érkeztünk meg, egy gyors vacsora és egy gyors alvás után hajnalban ismerkedtünk a szállás környékével és a tengerrel.

A lagúnák gyöngyszemét, Velencét a tenger irányából közelítettük meg. Velence egy mágikus név: karnevál, galambok, vaporetto, gondola. A sort a végtelenségig lehetne folytatni. De ezeken kívül még ezer mást is jelent a szó. Miután túljutottunk az első város okozta sokkon, nekivágtunk a szűk sikátoroknak: minden sarkon ott volt a nyíl és felirat, ami a központi helyek felé mutatott. Eleinte úgy tűnt mindig ugyanott keringünk, de hamarosan belejöttünk.


Nincs tündöklőbb látvány, mint a Szent Márk tér, akár ragyogó napsütésben, akár ezüstös éjjeli fényben pillantjuk meg. A tér nyugati keskeny részének árkádjai alól kilépve tárul fel teljes pompájában a világ legszebb tere. Csodálatos egység. Összbenyomása elragadó. Ma is helytáll Petrarca megállapítása “Nincsen párja az egész földön.

A Szent Márk tér galambjait nem hagyhatom ki. Mindenütt ott voltak, persze azért, mert kukoricát árultak minden méteren. Evidens hogy jöttek csapatostul az őket etető turisták fejére, karjára szálltak, ha oda szórtak nekik egy kis eleséget.
Velence megközelítőleg száz templommal büszkélkedhet, melyekben világhírű művészek alkotásait csodálhatjuk meg. Azt mondják, hogy ami Párizsnak a Notre Dame, az Velencének a Szent Márk-templom. A bazilikát 830-ban kezdték el építeni, hogy itt helyezzék el a város védőszentjének, az evangélista Márknak földi maradványait.
A templom korábban nemcsak vallási célokat szolgált, hanem a városi kincstár szerepét is betöltötte, ide szállították a tengeren begyűjtött zsákmányt. A Dózsepalota majdnem egy évezreden át a hatalom és a pompa jelképe volt Velencében. A palota a tengerre, illetve a Szent Márk térre néz, aminek márványborításán szívesen időznek a galambok.


A palotát a Sóhajok hídja köti össze az egykori állami börtönnel. Az elnevezés ellenére nem valami romantikus történet fűződik hídhoz; nevét onnan kapta, hogy itt hangzott el a halálraítéltek utolsó sóhaja.
A várost a Canal Grande szeli ketté, tulajdonképpen ez Velence főutcája. A Canal Grande mentén régi kereskedőházak, XIV. és XV. századi késő gótikus épületek sorakoznak. A Rialto a Canal Grande két partja között fekszik, az ókorban ez volt a város kalmárközpontja. A XVI. századi Rialto-híd nem remekmű, mégis a város legforgalmasabb pontja. A híd alkotója, Antonio da Ponte, olyanok elől szerezte meg a munkát, mint Michelangelo vagy Palladio. A XIX. századig ez jelentette az egyetlen állandó összeköttetést a Canal Grandén.
Velence, a lagúnák városa. A város 118 szigeten alakult ki, melyek között az összeköttetést több mint 400 híd biztosítja.
A városban a közlekedést vaporettóval, a vízibusszal vagy a gondolákkal oldják meg. Ez utóbbit azonban úgy látszott, hogy csak a japán és német turistákon kívül nem sokan tudják megfizetni. De sebaj, mert időnként elég idétlenül néznek ki, ahogy megpróbálnak lazán viselkedni. Mivel azonban a gondolában ülve az utas is fotózni való látványosság, ezért kénytelenek egyfolytában integetni és mosolyogni. Olyan jelenteket, amilyeneket a filmekben vannak, még véletlenül sem látni.

Velence olyan, mint valami meseváros, ahol minden eltér a megszokott valóságunktól. A házak lábát a tenger vize mossa. Régi templomok, paloták, műemlékek másutt is láthatók, de itt minden házra kiírhatnák: műemlék. Velence 1000 évig volt a Kelet kapuja és a távoli mesevilág hangulata még ma is ott lebeg a város falai között. Az ősi falakból áradó hangulat, a színek és a foltok játéka, a valószerűtlen környezet hatása alatt a szűk sikátorok és a zöldes víz, kanyargó csatornák dísztelen házai is romantikus mezt öltenek.

Velence színes házai önmagukban is felérnek egy-egy történelmi könyvvel, az utcákat róva pedig soha nem tapasztalt érzetek járják át az embert; egyszerre lépked álom és valóság küszöbén. Velencében egymás mellett él a régi és az új; a falakból áradó dohos, történetektől súlyos levegő friss parfümillattal keveredik, ódon, már-már omladozó épületei alján pedig színes, elegáns kirakatok csillognak. Egyszerre arisztokrata és bohém, csatornái mentén egymást érik a paloták, múzeumok, galériák. Utánozhatatlanul elegáns, a kultúra és a művészetek fellegváraÚgy telt el ez az öt nap, hogy észre sem vettük. Rengeteg mindent lehetne még mondani az apró örömökről, csodákról, melyeket együtt éltünk át. Számomra az utazás valami egészen furcsa, misztikus dolgot jelent. Olyan változások sorozatát, apró élmények láncolatát, melyeket csak akkor tapasztalhat az ember, amikor elhagyja azt a helyet, ahol az év többi napját tölti.
Ismét csak egy költő szavai azok, melyek nálamnál szebben fejezik ki, mit is jelenthet egy utazás, távoli vidékek, tájak, emberek megismerése, részesévé válni a történelemnek, ott állni a pisai ferde torony lábánál, látni Firenzét, az Ufizzi képtárat és a Dávid szobrot, a sienai dómot, a Szent Márk teret és Grand Canalét, Veronát, azt a város, ahol Júlia szerelmes lett Rómeóba.  Mikor fáradtan, hosszú út után

Az agy, a test csak aludni kíván
De úgy tárul fel a város előtte -
Hogy kedvet kap látásra, ölelésre,
És azt hiszi a könnyű préda boldog
Megadással a hódítóra csillog,
S hogy ő a préda, későn veszi észre.
Vas István: Velence


Ha tetszett, kérlek írj a vendégkönybe pár sort!
Hírek

Holnap napja lesz.





2008.09.01

Megnősültem. Pontosabban első fordulón túl vagyok. Thaiföldön volt a szertartás, melyről videókat és sok, sok fényképet készítettünk, melyet le is tölthetsz.

2007.10.13

Nagyon röstellem, hogy már régebben tönkre ment a fotóalbumom és azóta nem változott semmi, de mostanában nincs időm semmire. Benyeltek a dolgos hétköznapok!

2007.05.01

Végre sikerült feltennem a már jópár hónapja kész videomixem a honlapomra. Ha tetszett, mindenképpen írj a vendégkönyvembe!

2007.02.19

Ezen a hétvégén farsangon voltunk Kecskeméten. Készítettem pár száz fotót. Én árufeltöltő voltam és egy rövid időre Túró Rudi is.

2007.01.06

Kicsit téliesítettem az oldalt. Ezzel kívánok mindenkinek Nagyon Boldog Új Esztendőt!

2006.08.05

Végre sikerült befejeznem az oldal angol fordítását. Ezentúl majdnem minden oldalam angolul is olvasható.

2006.07.28

Több újítás is történt időközben. A fenti kis kép Kiskőrös jelenlegi időjárását mutatja. Most még nem túl jó minőségű, de a tesztidőszak után tervezek fejlesztést. Szintén újdonság lapomon, hogy felkerült az Internetre édesanyám úti beszámolója Olaszországról. Az film mellett a képekkel illusztrált változatot el is lehet olvasni.

2006.06.06

Sikerült befejeznem az egyetemet. Örömteli ez a számomra. Remélem sikerül egy kicsit több időt fordítanom az elmaradt terveimre az oldallal kapcsolatban. Jópár dolgot szerenék még megvalósítani, amire eddig sajnos nem volt időm. Remélem ezután kicsivel több lesz majd.

2006.02.28

Megújult a fotógalériám. Új, még áttekinthetőbb lett és minden menüpont mellé magyarázat is van. Még nincs 100%-ban kész, de napokon belül elkészülök vele. Így az albumum még több információt nyújt majd utazásodhoz. Ha tetszik, kérlek írj a vendégkönyvembe!

2006.01.29

Felraktam az oldalamra azt a színdarabot, melyben Szilveszterkor szerepeltem. A Jókai vígjáték több, mint egy óra hosszú és az Ismerős szerepét játszom benne. Bár nem vagyok színész, nagyon élveztem. A hang kicsit rossz. A vígjátékot a videó oldalon lehet megtekinteni. Ha tetszik a darab kérlek mindenképpen írj valamit a vendégkönyvembe.

Jelenlegi Online Állapotom: msn status


Ez az oldal utoljára módosítva:
2006. August 14.